ugrás a NYME honlapra vissza a nyitólapra
  Vissza a nyitólapra
 

KARSZTFEJLŐDÉS X.


Szombathely


2005


A Karsztfejlődés X.


A BDF Tudományos Bizottságának, az MTA Vas megyei Tudományos Testületének
és az ELTE TTK Alkalmazott és Környezetföldtani Tanszékének a
támogatásával jelent meg


Szerkesztette
Veress Márton


Technikai szerkesztő: Györe Istvánné, Széles Gyula


KIADJA
BDF TERMÉSZETFÖLDRAJZI TANSZÉK
9700 Szombathely, Károlyi Gáspár tér 4.
Készült a Gura nyomdában
Zalaegerszeg, 2005.


ISBN 963 7173 93 5 Ö
ISBN 963 9531 54 5

       
TÓTH GÁBOR

Cholnoky karsztmorfológiai munkássága a nemzetközi irodalom tükrében  (lektor: Kubassek János)

 

DÉNES GYÖRGY

Téglási Ercsei József 1836. évi nyomjelzéses karsztvízrajzi összefüggés vizsgálata és az intermittáló források működésének magyarázata  (lektor: Hazslinszky Tamás)

TÓTH ÁLMOS

 Régi barlangjárók a múló időben  (lektor: Szablyár Péter)

 

KOVÁCS JÓZSEF-BÍRÓ LÓRÁNT-MÁRKUS LÁSZLÓ

Dinamikus faktoranalízis alkalmazása a Dunántúli-középhegység karsztvízszint idősoraira  (lektor: Csepregi András)

 

KOVÁCS JÓZSEF-KONCZ DÁVID

 Vízkémiai paraméterek vizsgálata a Dunántúli-középhegységben  (lektor: Vágás István)

 

MAUCHA LÁSZLÓ

A karszttelítettség változásának vizsgálata az Aggteleki-hegység évi minimális forráshozam értékei alapján  (lektor: Dénes György)

 

KÜRTI LÍVIA-KEVEINÉ BÁRÁNY ILONA

Néhány bükkaljai forrás és patak összehasonlító vízkémiai vizsgálata  (lektor: Lénárt László)

 

VÉGH DÓRA-KOVÁCS JÓZSEF-MAUCHA LÁSZLÓ-MÁRKUS LÁSZLÓ

A Jósvafő környéki karsztforrások vízhozam kiürülési idősorainak matematikai vizsgálata  (lektor: Lorberer Árpád)

 

KOVÁCS JÓZSEF-VID GÁBOR-MAUCHA LÁSZLÓ-BERÉNYI ÜVEGES JUDIT

 Az Aggteleki-karszt nagy forrásainak és a Baradla- illetve a Béke-barlangban a járattalp alatt észlelt vizek kémiai összetevőinek vizsgálata többváltozós adatelemző módszerekkel  (lektor: Mezősi Gábor)

 

BERÉNYI ÜVEGES ISTVÁN-BERÉNYI ÜVEGES JUDIT-VID GÁBOR

 Járattalp alatti vízészlelés a Baradla-barlangban  (lektor: Gruber Péter)

 

PALÁGYI SYLVIA-SZABÓ ADRIENN-CSIRKE ORSOLYA-BARTA KÁROLY- VASSÁNYI ISTVÁN

 Római kori víznyerő helyek kutatásának tapasztalatai (lektor: Ilon Gábor)

 

SÁSDI LÁSZLÓ

 Az Aggtelek-Rudabányai-hegység édesvízi mészkő előfordulásai  (lektor: Scheuer Gyula)

 

VERESS MÁRTON-ZENTAI ZOLTÁN-TÓTH GÁBOR-CZÖPEK ISTVÁN- SCHLÄFFER ROLAND

 A Madagaszkári tsingy  (lektor: Móga János)

 

TÓTH GÁBOR-SCHLÄFFER ROLAND-DOMINIQUE GUEX

A karrosodási egységek típusai a Tsanfleuron-gleccser (Berni-Alpok) előterében  (lektor: Veress Márton)

 

VERESS MÁRTON

A horvátországi Locrum szigetének tengerparti karrjai (lektor: Korpás László)

 

ZBORAY ZOLTÁN-KEVEINÉ BÁRÁNY ILONA

A dolinák korróziós felszínének meghatározása digitális domborzatmodell alapján  (lektor: Szunyogh Gábor)

 

TELBISZ TAMÁS-DRAGAŠICE HRVOJE-NAGY BALÁZS

 A horvátországi Biokovo-hegység karsztmorfológiai jellemzése terepi megfigyelések és digitális domborzatelemzés alapján  (lektor: Zámbó László)

 

TELBISZ TAMÁS-MÓGA JÁNOS

Töbör-morfometriai elemzések a Szilicei-fennsík középső részén  (lektor: Péntek Kálmán)

 

VERESS MÁRTON

Adalékok a Tábla-völgyi-dűlő (Tési-fennsík) fedett karsztosodásához  (lektor: Szalai László)

 

SZENTES GYÖRGY

Karsztok és barlangok a Cook-szigeteken  (lektor: Leél-Őssy Szabolcs)

 

FARKAS ROMÁN-JÓZSA SÁNDOR

 A Pisznicei-zsomboly üledékkitöltésének vizsgálata eredetvizsgálat és termális hatások céljából (lektor: Leél-Őssy Szabolcs)

 

ESZTERHÁS ISTVÁN

Homokkőbarlangok képződésének magyarországi példái (lektor: Futó János)

 

KEVEINÉ BÁRÁNY ILONA

A karsztok védelmének aktuális kérdései (lektor: Kerényi Attila)

 

TANÁCS ESZTER-KEVEINÉ BÁRÁNY ILONA

A karsztökológiai adottságok és az erdőgazdálkodás kapcsolatának vizsgálata aggteleki példán (lektor: Béres Csilla)

 

RÓNAKI LÁSZLÓ

Hozzászólás a Dél-Dunántúl új barlangkataszteréhez

 

(C) KARSZTFEJLŐDÉS 1995-2009 NYME SEK TTMK FÖLDRAJZ ÉS KÖRNYEZETTUDOMÁNYI INTÉZET SZOMBATHELY zzoltan[kukac]ttmk.nyme.hu